Görög sportnap Budapesten

A kései nyár sem múlhat el úgy, hogy valami görög legyen benne. Nyár van az őszben, szeptember 25-én Budapesten a Görög sportnapon. Igazi nyári napsütés, az Építők sporttelep bejárata felé közeledve pedig már hallani az egyre erősödő görög zenét is. A bejáraton átlépve az érzés egyre erősebb: Ez itt majdnem Görögország.

budapesti sportnap

A GIE azaz a Görög Ifjúsági Egyesület szervezésében került megrendezésre a Görög sportnap kicsiknek és nagyoknak, magyarországi görögöknek.

Több sportágban mérhették össze erejüket, tudásukat a résztvevők. Volt is szép számmal jelentkező. A csapatversenyekre több csapat is jelentkezett. Voltak olyan csapatok is, akik több sportágban is megmérettették magukat, bár olyan nem akadt, amely minden versenyszámban is részt vett volna.

A legtöbb csapatot felvonultató versenyszám természetesen a futball volt. Kezdők, haladók, sőt még hölgyek is részt vettek a férfiasnak mondott sportágban. Sportszerűség és rengeteg gól jellemezte a mérkőzéseket.

A kosárlabda is népszerű volt, izgalmas mérkőzéseket, látványos figurákat láthatott az, aki szemlélte a kosár bajnokait.

Látványosnak mutatkozott a röplabda is. Kisebb szervezés és egyszerű megoldással a háló helyére került és indult is a játék. Néhány csapat játékában észrevehető volt a profizmus is. Ami közös volt minden csapatnál, hogy nyoma sem volt az ellentéteknek. Összeszokott, baráti társaságok mérték össze erejüket.

Egyéniben is lehetett nevezni több sportágban. A nap bemelegítésként a futással kezdődött, de a kényelmes sport kedvelői a sakkban és a tavliban is összemérhették tudásukat. A teljesség igénye nélkül emellett lövészet, pingpong és mini golf is szerepet kapott.

A kicsikről se feledkezzünk meg. Nekik volt rajzverseny, ahol a sok rajz közül nehéz volt eldönteni ki legyen a győztes. De a szigorú döntőbíróság egyhangúlag minden rajzot győztesnek kiáltott ki. A gyerekek számára volt még ugrálóvár, arcfestés és több játék. Szórakoztatásukról még egy igazi bohóc is gondoskodott.

Igazi görög hangulat volt a sporttelepen. A görög zene, az itt-ott elkapott görög szavak, beszélgetések és a levegőben terjedő illatok fokozták ezt az érzést. Az illatokról a büfé gondoskodott.

Az ilyenkor elmaradhatatlan bemutatók is szerepet kaptak. Volt látványos kutyás és karate bemutató is.

A nap legfőbb eseménye előtt, még egy hangulatos kötélhúzás is sorra került, ami eredetileg versenyszám volt. Bár kívülállóként egy össznépi kötélhúzás benyomását keltette. Gyerekek a felnőttek ellen, GIE mindenki más ellen, aztán egyik és másik oldal, kinek melyik volt szimpatikus, de a lényeg a nevetés, a jó hangulat volt.

Majd következett a hab a tortán, az érmek átadása. Egy elismerés, egy érem és egy oklevél, ezt kapták a különböző versenyszámban résztvevők.

Összefoglalóként az egész nap nem szólt másról minthogy jól érezzük magunkat, hogy kicsit mozogjunk, hogy kicsit szorítsunk a másikért és hogy a magyarországi görögség együtt legyen. Köszönet ezért a GIE szervezésének, mindenkinek, aki kilátogatott a rendezvényre és gratuláció utólag is minden résztvevőnek.

A teljes beszámoló letölthető innen  (.pdf, 13,2 MB) >>

Budapest, 2011.10.09,  Bácsi András – greekland.hu