Hívjon és megyünk

A Görög Ifjúsági Egyesületet (GIE) 2001-ben alapították a Magyarországon élő görög nemzetiségű fiatalok azzal a céllal, hogy a fiatal generációkban is megerősítsék a görög közösséghez való kötődést, olyan programok szervezésével, amelyek kulturált kikapcsolódást, szórakozást biztosítanak a fiatalok és görög kultúra kedvelők számára. Olyan tevékenységek és programok fűződnek az egyesület nevéhez, mint például: nyári tábor, sportnap, internetes honlap, ifjúsági lap kiadása stb...

Bármilyen rendezvényről is legyen szó, a szervezet tagjai minden alkalommal igyekeznek a lehető legjobban segíteni az egyesület munkáját és képviselni annak céljait és elveit. A szervezet tagi felépítése és tevékenysége a felnövő generációkkal és azok igényeivel folyamatosan változik lépést tartva az idő múlásával; a cél azonban mindig ugyanaz: a görög identitás megőrzése Magyarországon és a görög kultúra népszerűsítése. Elsősorban a kulturális feladatokra kívánunk fókuszálni - mint például, hagyományőrzésre, közösség-összetartó programokra, görög nyelv fejlesztésére, ókori görög kultúra megismertetése. Eddig segítségünkre voltak különböző együttműködések az országos és helyi önkormányzatokkal, valamint más civil szervezetekkel.

Görög Ifjúsági Egyesület - GIE promóciós anyag

Pár kép, amelyek rendezvényeinken készültek.

Az alábbi programokkal és tevékenységekkel tudunk hozzájárulni egy-egy rendezvényhez, eseményhez:

  1. Arcfestés
  2. Rengeteg változatos színezők-kifestők állnak rendelkezésünkre különböző témákban
  3. Rajzolást segítő sablonvonalzók (állat figurák, alakzatok, tárgyak, stb...)
  4. Készség fejlesztő papír alapú feladatok (labirintusok, képkülönbség keresők, számösszekötős rajzok) Kvíz kérdések/kérdőív a görög mitológiáról és kultúráról kicsiknek és nagyoknak
  5. 12 Görög főisten részletes ismertetése, bemutatása
  6. Az összes görög isten és mitológiai alak egy óriási demográfiai térképen
  7. Óriás térképek az Ókori Hellászról, amin a hadjáratokat és főbb csatákat mutatjuk meg
  8. Görög-magyar verses könyvek bemutatása
  9. A görögök munkássága és jelentősége a XV. századtól (könyvek formájában)

Igény esetén:

  1. Egy előadót is hívunk, aki érdekes történetein keresztül ismerteti a Magyarországon élő görögök hagyatékát és lenyomatait. (megdöbbentő-értékes információkkal)
  2. Ókori görög jelmezeket viszünk, melyeket fel lehet próbálni és fotózkodni egy ókori görög háttér előtt
  3. Ókori Görög Harcos bemutató 10 percben (teljes páncélzattal, toronypajzs, dárda, sisak)
  4. Görög tradicionális táncok bemutatása, minden tájegységtől
  5. Görögtánc tanítás
  6. Hastánc és tűzzsonglőrködés
  7. Élő zenekar kiközvetítése, táncház esetén
  8. Gasztronómiai bemutató, kóstoltató (fetasajt, olajbogyó, mazsola bor, dolmades, stb...)
  9. Görög estek szervezése és komplett lebonyolítása
  10. Szabadtéri játékok, sorversenyek lebonyolítása (sporteszközökkel, játékokkal rendelkezünk)

A Görög Ifjúsági Egyesület (GIE) teljes promóciós anyaga letölthető innen:

  1. GIE promóciós anyag (.doc)
  2. GIE promóciós anyag (.pdf)

Elérhetőség és információ: 

kapcsolattartó: Nikákisz Szofoklész
telefon: 30/ 287 66 47 vagy 20/ 248 69 19
vagy érdeklődhet e-mailben: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. vagy Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.